A rendszerváltás jelentős változást hozott hazánk életében, minden területet beleértve. Az egyik legnagyobb változás volt a privatizáció, vagyis a magántulajdon megjelenése a gazdaságban. Részvénytársaságok alakultak, amelyek kiszorították az addig állami cégeket a piacról. Jelentős fordulatot hozott a külföldi tőke megjelenése is. Ez elég nagy versenyhátrányt jelentett a hazai cégek számára, amelyek jelentős számban mentek tönkre, hiszen nem bírták tartani a lépést a tőkében gazdag nyugati cégek termékeivel és szolgáltatásaival. A magyar gazdaság a rendszerváltáskor nagy munkanélküliséggel szenvedett. Közel 1 millió ember veszítette el az állását, ami a 90-es évek közepére majdnem a csőd közelébe jutatta az országot, hiszen ez visszavetette a fogyasztást, az adóbevételeket és több segélyt is kellett kifizetni. Alig volt aki termeljen és adót fizessen.
Az ezredforduló környékén indult meg egy gazdasági szempontból jobb időszak, ami 2006-ig tartott. Majd következett a gazdasági világválság, aminek következtében hazánk is majdnem a csőd szélére sodródott. Ilyenkor történt meg az IMF hitel felvétele, ami biztosította az ország fizetőképességét, így sikerült elkerülni a csődöt. Ma már elmondhatjuk, hogy a makrogazdasági számok tekintetében jól áll a magyar gazdaság. Az államadósság tekintetében van mit tenni, mivel az elég magas. A gazdasági növekedés jónak tekinthető. Az inflációs kilátások és a munkanélküliség helyzete is az EU átlagnak megfelel, így messze vagyunk már attól a helyzettől, ami közel tíz éve volt, amikor majdnem fizetésképtelenné vált hazánk is.