Általában úgy érzik, hogy bajban vannak a kereséssel azok, akik valamilyen felnőttoktatásra szeretnének jelentkezni, hiszen olyan kevés vagy olyan zavarosak azok a portálok, amelyek ezt próbálják meg leközölni. A melyiksuli.hu kiemelkedik, hiszen itt olyan szépen, átláthatóan és egyszerűen vannak felsorakoztatva a képzések, hogy az ember szinte el se tudja téveszteni azt, amit keres. Az oldalon külön fülön találja meg a felnőttképzéseket, a főiskolai, a szakmai, az informatikai és az egészségügyi képzéseket.
Tehát, amennyiben csak az egy bizonyos szintű tanfolyam érdekli, akkor kiválasztja az ennek megfelelő fület és azon belül keresgélhet kedvére. A felnőttképzések szakterületek szerint vannak felbontva. Ezeket mind az OKJ jóvoltából indítják, így olyan bizonyítványt szerezhet általuk, amit az országban mindenhol elismernek. Ezt a gondot leveszik a jelentkezők válláról. A melyiksuli.hu oldalon, az induló tanfolyamok időrendi sorrendbe vannak szedve a szakterületeken belül. Továbbá, a megnevezés alatt közvetlenül láthatja, hogy melyik városban indítják majd el, ezáltal könnyebb Önnek is megtalálni azt a települést, amelyik a legközelebb esik.
A melyiksuli.hu képzés megnevezése mellett láthatja egy ikonban jelezve, hogy pillanatnyilag hány százalék kedvezményt ad a melyiksuli.hu az adott tanfolyamra. Érdemes olyankor jelentkezni ezekre, amikor valamilyen kedvezmény vagy csatolt képzés tartozik a fővonalhoz. Egyes tanfolyamoknál ugyanis ajánlanak olyan plusz képzést is, ami a témába vág és hasznos lehet akkor, amikor valójában elkezd dolgozni azon a területen. Azonban figyelni kell arra, hogy ezek nem mindig OKJ tanfolyamok, vagyis nem biztos, hogy ahol majd dolgozik elismerik azt a részképzést. Ha megtalálta azt a szakterületet, amelyiken belül fejlődni szeretne, akkor olvassa el tüzetesen, hogy miről szól és nézze át azokat a kikötéseket, amelyeket a jelentkezéshez kérnek!
Egyes tanfolyamokra ugyanis olyan személyeket várnak csak a melyiksuli.hu weblapon, akik egy bizonyos szintű vagy szakirányú iskolai végzettséggel rendelkeznek. A képzés időtartama és az órák beosztása is fontos lehet a döntésben, így a legtöbb szaknál jelzik, hogy mikor tartják a kontaktórákat és milyen hosszú lesz majd a képzés. A tanfolyam díja pedig ezekre az órákra vonatkozik. A vizsgadíjat mindegyik képzésnél külön-külön állapítják meg és nagyban eltérhetnek egymástól. A jelentkezők tehermentesítése érdekében, a melyiksuli.hu információt ad arról is, hogy hány részletben lehet kifizetni a képzés díját.