Szinte mindenki számára egy ismert mutatószám a GDP, ami egy ország gazdasági növekedését jelenti. Közgazdászok nagyon sok esetben az utóbbi időszakban vitatkoznak azon, hogy a GDP tényleg képes bemutatni egy ország valós gazdasági állapotát vagy nem. Számos esetben lehet olyan esetekkel találkozni, hogy maga a gazdaság rendületlenül fejlődik, azonban ebből az emberek nem éreznek semmit, vagyis rossz a társadalom hangulata. Neves közgazdászok éppen ezért már évek óta szorgalmazzák egy olyan mutatószám bevezetését, ami magában foglalná a társadalom boldogságindexét, a környezet állapotát az adott országban.
A GDP mutatót, néhány nagyobb autógyártó cég, ami az adott országban működik, nagymértékben meg tudja növelni, miközben a kis- és középvállalkozási szféra szinte haldoklik és magas a munkanélküliség. Erről azonban egyelőre nem szültetett érdemi döntés. Egyelőre mindenki a GDP-t használja, aminek az értéke ha meghaladja a 3,5 százalékot, általában akkor mondható el, hogy ez már érezteti hatását az állampolgárok mindennapi életében is. Tartós 2,5 százalék feletti GDP növekedés pedig automatikus államadósság-csökkenést szokott eredményezni.